Apróságok mindig jól esnek az embernek. Félmondatok, bókok, véletlen figyelmességek, ilyesmik. Nem a mocskos anyagiak, meg a kézzelfogható ajándékok, hanem azok a dolgok, amik csak úgy megtörténnek, olyan emberektől, akiket már elveszettnek hinnél, de nem azok.

Az utóbbi időben nem sok ilyen dolog történt velem, ami jókedvre derítene, leszámítva a barátaimat, a palacsintát, és Anyut, akit az utóbbi időben kifejezetten közel érzek magamhoz. És mindjárt bőgök. Nem akarom itt hagyni, de muszáj. Mióta nem mindenkivel olyan a kapcsolatom, mint például vele, azóta ő van a legközelebb. Bár, ha igazán őszinte akarok lenni, eddig is ő volt. Persze, veszekszünk, meg nem értünk mindig egyet, meg minden, de akkor is nagy mákom van, hogy velem van! (Még, ha nem is tartunk nyálas összeborulásokat. :-D )

Kritikán aluli, mennyire nem tudok mostanában semmi értelmes dologról beszélni, de ez a két dolog amit sikerült leírnom, és ha arra gondolok, hogy 2.-án költözöm, boldoggá tesznek. Még, ha nem is lesz minden királyság, mert egy csomó ember hiányozni fog, meg ilyenek. Elég jól szétszéledtünk: Barbi BCE, Nóra és Szandra SZTE, Andi BME, Móni PTE... Oké, valakivel legalább egy városba leszünk, azért így könnyebb, na de Szeged és Pécs baromi messze van ám! 

Furcsa lesz, hogy nem a "b" osztályba kell bemenni, - most már kimondhatom - abba a baromi kicsi osztályba, ahol csak egymás hegyén-hátán fértünk el. Igen, nem volt a legjobb osztályom. És? Kinek volt az? Nekem így is teljesen megfelelt... C-vitamin szipu, bálok, BGS, sírások, nevetések, meg minden móka... Befejeztem, nyálas vagyok, és érzelgős. Fúúj! 

Lényeg: üdvözlégy, Pest! :-)

Apróságok mindig jól esnek az embernek. Félmondatok, bókok, véletlen figyelmességek, ilyesmik. Nem a mocskos anyagiak, meg a kézzelfogható ajándékok, hanem azok a dolgok, amik csak úgy megtörténnek, olyan emberektől, akiket már elveszettnek hinnél, de nem azok.

Az utóbbi időben nem sok ilyen dolog történt velem, ami jókedvre derítene, leszámítva a barátaimat, a palacsintát, és Anyut, akit az utóbbi időben kifejezetten közel érzek magamhoz. És mindjárt bőgök. Nem akarom itt hagyni, de muszáj. Mióta nem mindenkivel olyan a kapcsolatom, mint például vele, azóta ő van a legközelebb. Bár, ha igazán őszinte akarok lenni, eddig is ő volt. Persze, veszekszünk, meg nem értünk mindig egyet, meg minden, de akkor is nagy mákom van, hogy velem van! (Még, ha nem is tartunk nyálas összeborulásokat. :-D )

Kritikán aluli, mennyire nem tudok mostanában semmi értelmes dologról beszélni, de ez a két dolog amit sikerült leírnom, és ha arra gondolok, hogy 2.-án költözöm, boldoggá tesznek. Még, ha nem is lesz minden királyság, mert egy csomó ember hiányozni fog, meg ilyenek. Elég jól szétszéledtünk: Barbi BCE, Nóra és Szandra SZTE, Andi BME, Móni PTE... Oké, valakivel legalább egy városba leszünk, azért így könnyebb, na de Szeged és Pécs baromi messze van ám! 

Furcsa lesz, hogy nem a "b" osztályba kell bemenni, - most már kimondhatom - abba a baromi kicsi osztályba, ahol csak egymás hegyén-hátán fértünk el. Igen, nem volt a legjobb osztályom. És? Kinek volt az? Nekem így is teljesen megfelelt... C-vitamin szipu, bálok, BGS, sírások, nevetések, meg minden móka... Befejeztem, nyálas vagyok, és érzelgős. Fúúj! 

Lényeg: üdvözlégy, Pest! :-)