|
HOME
ABOUT
AFFIES
MOVIES
MUSIC
BLOGS
“Tudod, mi a legjobb abban, ha véget ér egy nap? Hogy másnap az egész kezdődik elölről.”
my network
tagboard
its all about us
Previous post
 2013/3/4/5
pause.
kedvencem! :-D
info.
Most egy kicsit előbb értem ide, pacsi.Csütörtök. ...
Helló, pupákok!
Mióta
Damien itt volt, annyi,...
Bocs, de muszáj...
Nem jut eszembe semmi, de próbálom összegezni a ...
Bocsi, nagyon eltűntem. Ennek két oka van: twitte...
Én.
advertisment
|
A majdnem dolgozó nő.
written on 7/25/2013 @ 7/25/2013 ✈{ }
Hellóóó!
Sajnálom, ezer bocs attól a 12-15 embertől, aki mindennap megnézi a blogomat, nem is értem, hogy miért. Azért jólesik a lelkemnek, mégiscsak hülyeségeket beszélek, és olvassák.
Hát az van, hogy a blogjaim nem nagyon futnak. Elmondjam, miért? Szerintem annyira egetrengetően nem vagyok szar, nem mondom, hogy jól írok, de szerintem nem is úgy, mint egy 13 éves. Akkor miért is nekik van 1000 meg egy feliratkozójuk és 40 megjegyzésük? Hát azért, mert nyál. Oké, elmagyarázom. A nyál egy barátnőmmel bevezetett belsős fogalom, ami annyit tesz, hogy olyan csöpögős sztorit írsz, ami a klaviatúrán kifér. Az teljesen mindegy, hogy az éppen boldog szerelem, vagy nem, csak jól csöpögjön. Nem Jane Austin-féle visszafogott, se shakespeari gyönyörűen komponált, csak amolyan brazil szappanoperás, a férfiak is bőgnek, hogy taknyuk nyáluk egybeszakad szinten. Hogy ez miért jó, miért nem, arra még nem találtam meg a megfejtést, de ha meglesz, mindenképpen szólok. Na ez az, ami nekem nem megy. Nézzük például a krimiblogot. A végére benyomtam egy kis csavart, ami akár lehetne romantikus is, de mind tudjuk, hogy nem lesz az, már csak azért sem, mert a csaj nem marad az országban. A másik, ami tényleg nyál lenne, hát... Először is, a nő elvált, és egy fiatalabb sráccal nem jönne össze - de össze fog -. És, hát még nem csöpög. De fog, isten bizony. Vagyis, próbálkozom. Nem akarom, hogy kárba menjen az a rengeteg Romana és Tiffany olvasás. Már a nyál blogokat is elolvasom. Tisztán tanító jelleggel. Hányok attól, mikor egy 14-15 éves meg akarja tanítani az igaz szerelem üzenetét, de elképzelhető, hogy fel tudom használni majd egyszer, ha nagyon koncentrálok. Vagy nem. Még nem tudom. De azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem ezek a kedvenceim. Aztán ott a harmadik blog, ami szintén nem nagyon nyál. Testcseréről szól, bár ha nem akarom becsapni magam, kicsit nyálazni fog. Hát ez van. Pedig annyira nem akarom, csak hát az a helyzet, hogy elkerülhetetlen. Rébuszokba beszélek, ugye? Oké, fejezzük be a blogokat.
Aztán. Két hete apuval együtt tengetjük mindennapjainkat. Nos, hogy is mondjam... Szokjuk egymást. Most nem részletezem, ki mikor egy wc-re, meg ilyenek, csak szerintem azért látszik, hogy 4 éves korom óta nem éltük együtt. Látszik, határozottan látszik. Mindegy, októberig még van időnk, én bizakodó vagyok.
A gyakorlatról meséltem már? Nem tudom. A helyzet az, hogy azt hiszem, megfogtam az Isten lábát. Tényleg így gondolom. Egyelőre nem sk dolgot csináltam, de az a kevés állítólag jó. Hihetetlen az a bizalom, amit most kapok. Meglepő. Tényleg. Olyan érzésem van, mintha még nem csináltam volna semmit, mégis kapnék, ami iszonyú nagy stressz, és baromi nagy felelősség. Beszarok néha tőle. Annyira szeretnék regéket, ódákat zengeni, mert lehetne, de nem igazán... Á, nem is tudom. Jó, szeretem. Kész.
Először a Márkkal csináltam portréinterjút, ami egész jól sikerült, lenyomtuk SP-t. Há.
És a klasszik témám, a kifogyhatatlan, a barátság. Ójeee. Tudom, hogy ezt szeretitek a legjobban. Szóóval. Tegnap az a nap volt, amikor életemben először az idegesség miatt száguldott úgy az ereimben az adrenalin, hogy azt hittem, infarktust kapok. Félelmetes volt. Hisztérikus röhögés, szívdobogás, stb. Túl vagyok rajta. Új élmény volt. Igazából ezzel csak annyit akartam mondani, hogy teljesen mindegy, kinek dobod ki szíved-lelked, nem biztos, hogy megéri. Ebből is volt egy kisebb összetűzés miszerint ha őszinte vagy, azzal csak magadat adod, nem kérsz cserébe semmit, csak reménykedsz, hogy kapsz vissza. Ez igaz de nem értek vele egyet 100%-san. Szerintem, ha őszinte vagy valakivel, bizonyos fokú őszinteséget te is "elvársz", számítasz rá. Én legalábbis számítottam rá. Hát ez van. Mindegy, részlegesen megoldódott, nincs gáz, a feléről meg nem tudk mit mondani, mert úgy néz ki, tényleg tesznek rám, és azt hiszem, nem most először mondom ezt. Hopp, kinek volt igaza? *taps.
 Jajj, beszéljünk már egy kicsit az új szerelmemről... Benedict Cumberbatch. Ugye, hogy ugye? Az a vicc, hogy annyira BBC buzi lettem, hogy mindent megnézek, ami ezzel kapcsolatos. Így jött a Sherlock. Ó, apám de begyulladtam tőle. Először nem mertem kockáztatni, merthogy a mi korunkba játszódik, hogy lehet mégis igazi, ízig-vérig detektív sztori. Hősiesen bevallom, az első löket, hogy nézzem, Martin Freeman volt, aki ugye a Hobbitban Bilbó. Haláli figura, és Watsonnak is pontosan ennyire tökéletes. Utána jött Sherlock Holmes karaktere. Eleinte úgy voltam vele, hogy imádom Robert Downey Jr.-t, és őt leszámítva is Jeremy Brett a tökéletes erre a szerepre.
 Aztán jött Ben... (fogalmam sincs, hogy becézik, de így rövid, és nekem tetszik.) Először nem is foglalkoztam vele, főleg, miután rájöttem, hogy játszott a Vágy és Vezeklésben, ráadásul az egyik legundorítóbb szerepben, ahol ki nem állhattam. És akkor jött hideg zuhany, a zsenialitása. Rá kellett jönnöm, hogy csak azért utáltam, mert elhitette velem. Aztán elhitette velem, hogy ő Sherlock Holmes! Aztán, hogy ő John Harrison, James, Patrick, Van Gogh... Minden szerepét elhittem neki, amit eddig láttam. Igaza van a sajtónak: ő az angolok titkos fegyvere. Eddig csak azért őrültem meg egy-egy színészért, mert dekoratívak voltak, el lesújtott rám, aztán néhányukban felismertem, hogy tehetségesek, így még egy ideig odavoltam értük, aztán elmúlt a varázs. De ő valami olyan ritka állatfaja a színészet állatkertjének, amit kutatni kéne, mert ismeretlen, és a legnagyobb kincs. Elismerem, hogy nem egy Brad Pitt. Jó, hát nem mindenki lehet tökéletes, bár nyaktól lefelé ő sem panaszkodhat. De annyi profizmus, alázat, és sokrétűség van benne, hogy csak a kisugárzásával levesz bárkit a lábáról. Engem levett. Jött, játszott, elvarázsolt, az övé vagyok.
Matt... Matt Smith. Jelentem, életem legeslegszörnyűbb karácsonya következik, egy gyönyörű szülinap után, hogy miért? November 23.-án 50. évfordulós epizód a Doctor Who-ból, ami ugye 24.-én jó eséllyel már fenn lesz az interneten, ami nekem a szülinapi programom lesz. Senki ne is szervezzen, ha esetleg akart valamit, mert nem érek rá. Aztán majd jön a karácsonyi epizód, ahol egyetlen 11. Doktorunk regenerálódik. Mókás, nem? Mire elfogadom, megemésztem, hogy Pondéknak annyi, kiírják őt is. Eltaláltad Matt, nagyon szépen mondtad, HIBA VOLT!
Ezzel búcsúzom, xx.
|
A majdnem dolgozó nő.
written on 7/25/2013 @ 7/25/2013 ✈{ }
Hellóóó!
Sajnálom, ezer bocs attól a 12-15 embertől, aki mindennap megnézi a blogomat, nem is értem, hogy miért. Azért jólesik a lelkemnek, mégiscsak hülyeségeket beszélek, és olvassák.
Hát az van, hogy a blogjaim nem nagyon futnak. Elmondjam, miért? Szerintem annyira egetrengetően nem vagyok szar, nem mondom, hogy jól írok, de szerintem nem is úgy, mint egy 13 éves. Akkor miért is nekik van 1000 meg egy feliratkozójuk és 40 megjegyzésük? Hát azért, mert nyál. Oké, elmagyarázom. A nyál egy barátnőmmel bevezetett belsős fogalom, ami annyit tesz, hogy olyan csöpögős sztorit írsz, ami a klaviatúrán kifér. Az teljesen mindegy, hogy az éppen boldog szerelem, vagy nem, csak jól csöpögjön. Nem Jane Austin-féle visszafogott, se shakespeari gyönyörűen komponált, csak amolyan brazil szappanoperás, a férfiak is bőgnek, hogy taknyuk nyáluk egybeszakad szinten. Hogy ez miért jó, miért nem, arra még nem találtam meg a megfejtést, de ha meglesz, mindenképpen szólok. Na ez az, ami nekem nem megy. Nézzük például a krimiblogot. A végére benyomtam egy kis csavart, ami akár lehetne romantikus is, de mind tudjuk, hogy nem lesz az, már csak azért sem, mert a csaj nem marad az országban. A másik, ami tényleg nyál lenne, hát... Először is, a nő elvált, és egy fiatalabb sráccal nem jönne össze - de össze fog -. És, hát még nem csöpög. De fog, isten bizony. Vagyis, próbálkozom. Nem akarom, hogy kárba menjen az a rengeteg Romana és Tiffany olvasás. Már a nyál blogokat is elolvasom. Tisztán tanító jelleggel. Hányok attól, mikor egy 14-15 éves meg akarja tanítani az igaz szerelem üzenetét, de elképzelhető, hogy fel tudom használni majd egyszer, ha nagyon koncentrálok. Vagy nem. Még nem tudom. De azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem ezek a kedvenceim. Aztán ott a harmadik blog, ami szintén nem nagyon nyál. Testcseréről szól, bár ha nem akarom becsapni magam, kicsit nyálazni fog. Hát ez van. Pedig annyira nem akarom, csak hát az a helyzet, hogy elkerülhetetlen. Rébuszokba beszélek, ugye? Oké, fejezzük be a blogokat.
Aztán. Két hete apuval együtt tengetjük mindennapjainkat. Nos, hogy is mondjam... Szokjuk egymást. Most nem részletezem, ki mikor egy wc-re, meg ilyenek, csak szerintem azért látszik, hogy 4 éves korom óta nem éltük együtt. Látszik, határozottan látszik. Mindegy, októberig még van időnk, én bizakodó vagyok.
A gyakorlatról meséltem már? Nem tudom. A helyzet az, hogy azt hiszem, megfogtam az Isten lábát. Tényleg így gondolom. Egyelőre nem sk dolgot csináltam, de az a kevés állítólag jó. Hihetetlen az a bizalom, amit most kapok. Meglepő. Tényleg. Olyan érzésem van, mintha még nem csináltam volna semmit, mégis kapnék, ami iszonyú nagy stressz, és baromi nagy felelősség. Beszarok néha tőle. Annyira szeretnék regéket, ódákat zengeni, mert lehetne, de nem igazán... Á, nem is tudom. Jó, szeretem. Kész.
Először a Márkkal csináltam portréinterjút, ami egész jól sikerült, lenyomtuk SP-t. Há.
És a klasszik témám, a kifogyhatatlan, a barátság. Ójeee. Tudom, hogy ezt szeretitek a legjobban. Szóóval. Tegnap az a nap volt, amikor életemben először az idegesség miatt száguldott úgy az ereimben az adrenalin, hogy azt hittem, infarktust kapok. Félelmetes volt. Hisztérikus röhögés, szívdobogás, stb. Túl vagyok rajta. Új élmény volt. Igazából ezzel csak annyit akartam mondani, hogy teljesen mindegy, kinek dobod ki szíved-lelked, nem biztos, hogy megéri. Ebből is volt egy kisebb összetűzés miszerint ha őszinte vagy, azzal csak magadat adod, nem kérsz cserébe semmit, csak reménykedsz, hogy kapsz vissza. Ez igaz de nem értek vele egyet 100%-san. Szerintem, ha őszinte vagy valakivel, bizonyos fokú őszinteséget te is "elvársz", számítasz rá. Én legalábbis számítottam rá. Hát ez van. Mindegy, részlegesen megoldódott, nincs gáz, a feléről meg nem tudk mit mondani, mert úgy néz ki, tényleg tesznek rám, és azt hiszem, nem most először mondom ezt. Hopp, kinek volt igaza? *taps.
Jajj, beszéljünk már egy kicsit az új szerelmemről... Benedict Cumberbatch. Ugye, hogy ugye? Az a vicc, hogy annyira BBC buzi lettem, hogy mindent megnézek, ami ezzel kapcsolatos. Így jött a Sherlock. Ó, apám de begyulladtam tőle. Először nem mertem kockáztatni, merthogy a mi korunkba játszódik, hogy lehet mégis igazi, ízig-vérig detektív sztori. Hősiesen bevallom, az első löket, hogy nézzem, Martin Freeman volt, aki ugye a Hobbitban Bilbó. Haláli figura, és Watsonnak is pontosan ennyire tökéletes. Utána jött Sherlock Holmes karaktere. Eleinte úgy voltam vele, hogy imádom Robert Downey Jr.-t, és őt leszámítva is Jeremy Brett a tökéletes erre a szerepre.
Aztán jött Ben... (fogalmam sincs, hogy becézik, de így rövid, és nekem tetszik.) Először nem is foglalkoztam vele, főleg, miután rájöttem, hogy játszott a Vágy és Vezeklésben, ráadásul az egyik legundorítóbb szerepben, ahol ki nem állhattam. És akkor jött hideg zuhany, a zsenialitása. Rá kellett jönnöm, hogy csak azért utáltam, mert elhitette velem. Aztán elhitette velem, hogy ő Sherlock Holmes! Aztán, hogy ő John Harrison, James, Patrick, Van Gogh... Minden szerepét elhittem neki, amit eddig láttam. Igaza van a sajtónak: ő az angolok titkos fegyvere. Eddig csak azért őrültem meg egy-egy színészért, mert dekoratívak voltak, el lesújtott rám, aztán néhányukban felismertem, hogy tehetségesek, így még egy ideig odavoltam értük, aztán elmúlt a varázs. De ő valami olyan ritka állatfaja a színészet állatkertjének, amit kutatni kéne, mert ismeretlen, és a legnagyobb kincs. Elismerem, hogy nem egy Brad Pitt. Jó, hát nem mindenki lehet tökéletes, bár nyaktól lefelé ő sem panaszkodhat. De annyi profizmus, alázat, és sokrétűség van benne, hogy csak a kisugárzásával levesz bárkit a lábáról. Engem levett. Jött, játszott, elvarázsolt, az övé vagyok.
Matt... Matt Smith. Jelentem, életem legeslegszörnyűbb karácsonya következik, egy gyönyörű szülinap után, hogy miért? November 23.-án 50. évfordulós epizód a Doctor Who-ból, ami ugye 24.-én jó eséllyel már fenn lesz az interneten, ami nekem a szülinapi programom lesz. Senki ne is szervezzen, ha esetleg akart valamit, mert nem érek rá. Aztán majd jön a karácsonyi epizód, ahol egyetlen 11. Doktorunk regenerálódik. Mókás, nem? Mire elfogadom, megemésztem, hogy Pondéknak annyi, kiírják őt is. Eltaláltad Matt, nagyon szépen mondtad, HIBA VOLT!
Ezzel búcsúzom, xx.
|
A blog írója
Utolsó év a BKF-en.
Életcél: BBC.
Bakancslista Nr. 1: fél év Indiában.
Életem szerelmei: a kutyám, és a laptopom. Ezen kívül Benedict Cumberbatch és Shiloh Fernandez.
Hangulatember, hisztis, és lusta vagyok. Hajlandóságot mutatok, hogy mindent az utolsó pillanatban csináljak meg.
Valószínűleg sérült a gondolkodásmódom, valahol az X akták, és Tim Burton között.
Kedvenc könyvem a " A parfüm". Nem vagyok sorozatgyilkos, és nem is készülök, ugyanis irtózom a vértől.
Apropó... a tűtől is.
Ennek ellenére lelkes véradó vagyok. Ennyit teszek én a világ megmentéséhez. Fél liter B RH+-ot.
Néha a semmiről beszélek.
Erről gyakran sokat.
Most is.
|
Lyukasra használt linkek
→ Youtube
→ Facebook
→ Twitter
→ Sikeradó
→ Az igazi Sherlock
→ Vintage Ghost
→ Mindennapok
→ Mozicsillag
→ We heart it
→ Deviantart
|
